Esment konyhatündér

Mostanában két dologban is remekeltem

Az egyik egy csodálatos sós hús volt.
Vettem egy szép darab disznó hosszúhúst, bedörzsöltem kakukkfű és orbáncfű keverékével (mi szedtük), beletettem a karácsonyra kapott egyik sütőtálba és teljesen beborítottam sóval.

A hús öt napra a hűtőbe tettem a tállal együtt. Amikor kivettem és leszedtem róla a sót, így nézett ki:

Nagyon finom íze van és így nyersen lehet enni. Teljesen megpuhult, gyönyörű szeleteket lehet vágni belőle.


A másik tettem életem első almadzsemje (vagy ami azt illeti: egyáltalán dzsemje) volt.
Irénke néni felpakolt engem egy csomó apró almával. Ezek jórészt hullott almák voltak, kisebb hibákkal, ráadásul olyan kásásak, amiket én nem szeretek. Megnéztem interneten és kiderült, hogy a lekvárfőzés gyakorlatilag nem bonyolultabb, mint egy tojásrántotta, sőt. Úgyhogy belevágtam. Az egyedüli időrabló dolog meghámozni és megvagdosni azt a pár kilónyi apró almát. Aztán édesítőszert tettem hozzá (cukor egyáltalán nincs ebben a dzsemben) és gyömbért reszeltem hozzá. Na, ezt egy kicsit ellőttem, de így "érdekes" lett. Évi szerint "pikáns" - ő ezt mondja arra a főzési eredményemre, amiből a büdös életben nem fog még egy falatot megenni.
Szerintem azért annyira nem rossz, kifejezetten kellemes az íze. Most megy majd haza Évi, egyiket kiküldöm vele a Rétre, hogy mindenki megkóstolhassa.

Az első kapavágás - egy jó nagy kapával

Végre beindult a földmunka is. Egy fiatal, rokonszenves srác jött egy nagyon modern traktorra. A gép szuper csendesen működik, hihetetlenül sokoldalú és maga a srác pedig nagyon ügyesen, gyorsan dolgozik. Mondjuk ez el is várható, óránként 8500 Ft a taksa...

A srác reggel 8-tól fél kettőig gyúrta, de nem tudtuk befejezni.
A kertben rengeteg törmelék, hulladék van. Erre azt a megoldást találtuk ki, hogy ásatunk egy gödröt, abba beleszórjuk a hulladékot, a kikerülő földdel meg egyengetünk.
Kiderült, hogy annyi a hulladék, hogy egyszerűen nem fér el az elsőként kiásott, kb. 10 köbméteres gödörben. A srác erre ásott egy másikat, szinte dupla méretűt, de nagy megdöbbenésünkre az is teljesen feltelt és még mindig rengeteg a hulladék. A kertben ugyanis volt egy nagy mélyedés, ami (a szomszédok szerint) pincének indult. Azonban olyan erővel jött fel a talajvíz, hogy feladták a pinceépítési elképzelést, és a gödör attól kezdve hulladéktárolóként működött. Egy időben fatelep is volt a telken, úgyhogy rengeteg kéregdarab, fűrészpor került ebbe a gödörbe (és a kert többi részébe is), de ezen kívül acélkábelek, műanyag bödönök, zacskók, üvegdarabok, csavarok, tányérok, csuprok, s a fene se tudja, hogy még mi.
Ezzel a nagy gödör jórészt feltelt, begyepesedett és amikor megvettük, csak egy sekély (mondjuk fél méteres) mélyedés jelezte a helyét. Most, hogy a traktor nekiesett, kiderült, hogy több mint másfél méter mélységben van az alja, ahol már szilárd a talaj.
Ezt a laza réteget muszáj kikaparni, mert a ház egyik része (nagyjából a teljes nappali-étkező környéke) pont a gödör fölé nyúlik ki. Egy kicsit még mindenki vakarja a fejét, de úgy néz ki, hogy itt ezen a mély ponton kell elkezdeni az alapásást, aztán fel kell falazni egészen a tervezett földszintig, aztán földdel feltölteni. Még nem tudom, hogy ez mennyivel fogja megdrágítani a dolgot.

Az első kapavágásról több videót is csináltam, aztán egybefűztem őket, hogy ne külön-külön kelljen megnyitni. Egy kicsit összekeveredett a videók időbeli sorrendje, de már nem kínlódom azzal, hogy átszerkesszem, így is jó lesz.

Ki lehet nagyítani, és a minőségét is fel lehet húzni HD-re, hogy szebb legyen a kép

Még néhány napi kép:

Feri és a segédje Tóni

Amúgy reggel amikor kiértem, ott voltak már a vizesek. Múlt héten jelentettem be nekik csatlakozási igényemet. Szerencsére rendben van a csatlakozás, csak a vízórát kell majd beszerelni az aknába. A szennyvízcsatlakozás külön procedúra, azt még nem indítottam el. Nemsokára

Az Ötscher környékén

Kinéztem az Ötschert hétvégi túrának. Ezúttal sajnos Gergőcske nélkül, mert ő a Réten van.
Az Ötscher Alsó-Ausztria legmagasabb hegye (1893 m), itt van:

Nincs túl közel Szombathelyhez, szinte 200 km. Gondolkodtam autópályás megközelítésen, de túlságosan megdrágította volna a mókát, így az autópályákat kihagyva terveztem meg az utat. Így valamivel lassabban lehet odajutni, de az út változatosabb, szebb és olcsóbb.

Ez volt az útvonalunk:

Reggel 4-kor volt az ébresztő, 5-kor már elindultunk.
A környék nevezetessége Mariazell, felkapott zarándokhely. Mindszenty József hamvait itt őrizték 1991-ig, ezután szállították át Esztergomba.

A környék itt már alpesi, gyönyörű völgyek és hegyek vannak itt. Mariazell előtti képek:

Az Ötscher nagyjából K-Ny irányú vonulat, alatta (a déli odalon) van az Ötschergraben, ez egy mély szakadékszerű árok - ez is nevezetes, tele érdekes helyekkel, vízesésekkel, stb.

Itt látszik az Ötscher, alatta meg az Ötschergraben.

Úgy terveztem, hogy az árok déli részén (a képen a tó és az árok közötti részen) megyünk felfele, az árok fejénél átmegyünk a hegy alá, és majd onnan felmegyünk a hegyre.
A tó (Erlaufklause) után földút van, ezt szépen kinéztem a műholdképen, és úgy gondoltam, hogy autóval megyünk fel a hegy tövéig (a tótól olyan 14 km).

Azonban itt jött a labanc bunkó, mert a tó felső részétől le van zárva az út. Pontosabban nincs lezárva, de tiltás van. Az osztrákok nagyon tiszteletben tartják ezeket a tiltásokat, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy valaki a (nyitott) sorompón túl menjen autóval. Ki van téve egy tábla, ami szerint ez egy fokozottan védett természetvédelmi terület, csak gyalog lehet tovább menni. A tiltás még a biciklikre is vonatkozik, azzal sem szabad felmenni.

Ez ugyan jól összegubancolta a terveimet, de nem volt mit tenni, letettük az autót a tó melletti parkolóban és eldöntöttük, hogy gyalog megyünk, ameddig az idő engedi. Ezzel ugyan fel kellett adni a reményt, hogy feljutunk a csúcsra, mert ugye csak a hegy lábáig 14 km, utána meg még közel 10 km a csúcsig, ami ráadásul a legkeményebb rész. A hegy tövéig a 14 km összesen csak 200 métert emelkedik az út, viszont akkor még csak 1000 méteren vagy, utána jön még 900 méter szintkülönbség. Ez a táv és szintkülönbség még egy gyakorlott hegymászónak se játék, nemhogy nekünk.

Végül is ezt az utat jártuk be:

Így hát gyalog indultunk el, a csúcshódítás reménye nélkül. De nem volt baj ez sem, gyönyörű a táj.
Kezdetnek néhány kép a tó környékéről:

Az út végig élvezetes volt. Nagy csend volt. Összesen 3-4 autót láttunk (ők vagy ezen a területen laktak, vagy ellátmányt vittek azokba a menedékházakba, amelyek az út mellett vannak).

A tótól 2-3 kilométerre van egy letérő az Ötschergraben felé, a gyalogosok túlnyomó része csak eddig jön. Efelett még van két menedékház. Az egyik a Vorderötscher (magyarul kb. "Ötscherelőtti"), a második pedig már fent van a nyeregben, oda meg az északi oldalról szoktak felmenni. Úgyhogy a Vorderötscher menedékház után (ott megálltunk megenni néhány szendvicset), gyakorlatilag senkivel nem találkoztunk. Végig fantasztikus illatok terjengtek. Felfelé kellemes, langyos volt az idő, visszafelé jövet már kicsit melegebb volt, egy kicsit le is égtünk.

Az út végig príma, szinte aszfaltsimaságú. Apró mészkőtörmelékből. A végén, amikor már vízhólyagokkal küszködtem, már minden apró kavics fájt, de persze autóval simán lehet menni rajta.

Ez a kőtömb valamilyen módon a reformációnak állít emléket, még nem néztem utána, hogy milyen módon és miért.

Mariazell felé nézve valami szerkezetek a hegyen

Többféle orchidea is nőtt az út mellett, ez az egyik

Csutka máris egy kicsit fáradtan

A Vorderötscher menedékház a fák között.

"Stresszmentes" tehenek az egyik legelőn. Nincsenek elkerítve, csak úgy bóklásznak, amerre kedvük tartja. Délben bevonulnak a fák közé.

Nem jöttem rá, hogy ez a betonizé milyen célokat szolgál. Mögötte egy alpesi csűr teteje

Különösen osztrák mérce szerint ez a magasles meglehetősen tákolmánynak tűnik

Egy kiszáradt patakmeder. Valószínűleg nem a klímaváltozás az oka, inkább időszakos vízfolyásnak tűnik. Kereszteztünk jó néhány patakot is útközben, de azért ritkábbak, mint az erdélyi hegyekben. A vizük viszont (a mészkő alapkőzet miatt) mindegyiknek kristálytiszta.

Egy magánház az úton. Évi felment beszélni a tulajjal. Mondta, hogy ő nem ad ki szállást, de a nyerekben levő Shutzhause (menedékház) igen. Ha ottéjszakázást forgatunk a fejünkben, akkor odáig kell felmenni.

Méhkaptárak (valószínűleg az előbbi ház tulajáé)

Idáig mentünk fel, itt falatoztunk egy kicsit. Már két óra volt, úgyhogy nem mentünk tovább, mert még vissza is kellett jutni a tóhoz.

A Vorderötscher menedékház visszafelé menet.

Végre egy patak, ahol Csutka is kedvére ihatott. Itt ücsörögtem vele 10 percet, azalatt hatszor ivott. Egészen rendbejött tőle. Már nagyon lógatta fülét-farkát. Meleg is volt, el is fáradt.

A talpamon 7 vízhólyagot számoltam össze. A végén már nagyon jólesett beülni az autóba, bár még 200 km vezetés hátravolt, és akkor már a pedál nyomása sem volt kellemes. Az utolsó kilométereket úgy tettem meg mint a vén tengerész - az izzadság miatt az alsógatya kisúrolta a combomat, s a vízhólyagok miatt is billegve mentem.

Összességében több mint 8 órát tartott az út (egy része nincs is rajta a grafikonon, mert később kapcsoltam be a rögzítést). Bár a szintkülönbség csak 200 m volt, a sok hegyes-völgyes rész miatt több mint 800 métert kapaszkodtunk és összesen 26 km-t tettünk meg. Egy nappal később írom, de az izomláz elég rendes még most is.