Indulás este 8-kor Szombathelyről. Ez a szakasz egyike a leghosszabbaknak, csak az utolsó napi visszaút lesz hosszabb.
Megálló Németországban, az autópálya felett egy gyalogoshíd vezet át.
Brüsszelhez hasonlóan itt is nagy hagyománya van a csipkekészítésnek.
És persze a csokiipar, amit tökig ki is használnak.
Kölnivíz = Kölnben készített illatos víz
Délután 5 körül Brugge kikötőjében. Ez az a komp, ami átszállít minket az angolokhoz.
Az autóbuszunk farol befelé három-négy szinttel alattunk. A kompon három szint van az embereknek, ezek a piros, zöld és kék szintek. Első-másodosztály stb. nem volt, a színek csak a tájékozódást segítik. A kikötő vize borzasztóan mocskos, maga a kikötő meg teljesen ipari, lehangoló. Mindenhol gépek, zúgás, csattogás.
A hajón telefonálni ugyan lehet, de külön figyelmeztettek, hogy a hajónak, amíg a nyílt tengeren van, saját telefonhálózata van és a telefonálás, akárcsak a hívások fogadása is, borzalmasan drága, úgyhogy minden telefont ajánlatos "repülő" üzemmódra állítani.
Végre elindulunk, a komp nagyon lassan megfordul a szűk helyen.
Így néz ki a kabinunk. Egyik oldalon fix az emeletes ágy, a másik oldalon lehajtható ágyak vannak. Lehajtott ágyakkal szinte csak oldalazni lehet középen.
Azért még belefért egy wc-zuhanyzó is, de olyan apró volt, hogy én meg se próbáltam használni.
Naplemente az Északi-tengeren.
A fedélzeten csípős, hideg szél volt. Egy kicsi émelygést éreztem a fedélzeten, de a kabinban szerencsére egyáltalán nem érződött a hajó ringása.
Április 9. - Hull-Alnwick-Berwick
Reggel elég korán ébredtem, kontinentális idő szerint 5-kor, ám éjjel már átálltunk az angol időzónára, így valójában már 4-kor. A hajó teljesen kihalt volt. Egy biztonsági őrt találtam csupán, ő csak többszöri utánakiabálásra vett észre. Megkérdeztem, hol tudnék kávét venni. "Nowhere, I'm afraid...". A kávézó csak 7.30-kor nyit, kávéautomata pedig nincs a fedélzeten.
A társalgóban is egyedül ücsörögtem. A kávé hiányzott, de amúgy nem volt rossz a csend.
A komp átért az Egyesült királyságba, utána a part mentén haladtunk Hull városáig.
A kastély előtti növényáruda
A kastély melletti arborétum
Utazás az Alnwick kastélytól a szálláshelyünkre, Berwickbe.
És itt a mobil home. Öten fogunk benne lakni a következő néhány napban. Nem tágas, de van egy nappalija, három fülke két-két ággyal, egy wc+zuhanyozó meg külön még egy wc. Van benne hűtő, gázfőző, sütő, mikró és fűtés is.
Még világosságban lementünk a partra is. Gergő kipróbálta a vizet (csak lábbal), de azt mondta, nagyon hideg, nem volt kedve a feredéshez...
A park alkalmazottjai mind nagyon kedvesek és segítőkészek. A parknak van egy "közösségi háza", de itt gyakorlatilag egy pénzlehúzó vásári forgatag van nyerőgépekkel, videojátékokkal, bárral stb. Az egész parkban csak itt van ingyenes wifi, de ez sem igazán használható. Egyszer kipróbáltam, aztán inkább roamingos adatkapcsolattal néztem meg a leveleimet. Most végül is tűrhető ára van, 18 forint/MB. Egész ottlétünk alatt kb. 20 MB-ot fogyasztottam a telefon szerint és ez elég arra, hogy Whatsappon vagy Skype-on írogassak. A hang- vagy videohívás persze már húzósabb lenne.
Április 11. - Scone Palace, Glamis Castle és St. Andrews
Ma lépünk be először Skóciába. A skót határ a szálláshelyünktől néhány kilométerre húzódik, de mi az angol oldalon vagyunk. A skótok klánokba sorolódnak - ma is pontosan számon tartják, hogy ki milyen klánba tartozik. A csecsebecse-árusoknál nálunk is kapni lehet csészéket, nyakláncokat stb. a népszerűbb keresztnevekkel feliratozva, a skótoknál ugyanitt a klánok is megvannak a saját tartánmintájukkal. Minden klán tartánjának (skót kockás szövet) egyedi színezete és mintája van. Itt van néhány a nagyobb klánok mintáiból:
Edinburgh ("edinboro", vagy "edinbara") tengerszorosán áthaladó hidak közül az egyik, a vasúti híd (Forth Bridge). Építése idején a világ legnagyobb vashídja volt, 2,5 km hosszú, 1890-ben adták át.
A Scone Palace (ejtése: "szkun")
A Stone of Scone másolata. Hagyományosan a Stone of Scone-on kell megkoronázni minden skót királyt. Eredetileg itt állt ez a kő, de a hatvanas években tréfás kedvű egyetemisták ellopták. Pár hónapon keresztül ide-oda vitték, közben el is törték. Azóta az eredeti kő Edinburgh-ban van, ez csak a másolata. A mostani Erzsébet királynőt (aki a skótok királynője is) is az eredeti kövön koronázták meg, azaz a követ betették a koronázási trónus egy erre kialakított polcára.
A kastély parkja. Itt látható többek között a nevezetes skót felföldi marha. Aprócska, de hosszú szőre van. Inkább egy minibölényhez hasonlít.
Továbbmenve elértük a Glamis Castle-t.
A kastély egyik urát a felesége megmérgezte az 1500-as években. A nőt boszorkánysággal vádolták meg és máglyán elégették, ennek állít emléket ez a szoborcsoport.
A kastélyban itt sem volt engedélyezett a fényképezés, így csak kint készítettem képeket.
Úton St. Andrews felé. Nagyon jellemző a skót tájra ez a seprűzanót (Cytisus scoparius). Bármerre mentünk, mindenhol ott volt a domboldalakon. Most virágzik, így tele volt sárga foltokkal a táj.
Itt lakott William herceg és Catherine Middleton. Állítólag, amikor híre ment, hogy William herceg ide fog járni, ötszörösére ugrott az ide jelentkező hölgyek száma.
St. Andrews a golf szülőhelye. Állítólag itt találták fel és azóta is ezt tekintik a golf központjának. Ennek a városnak több golfpályája van, mint Magyarországnak összesen.
Fish and chipset akartunk venni, végül találtunk is, de megenni nem tudtuk, mert időben a buszhoz kellett érni. Gergővel elkezdtük enni, de a sofőr elkezdett aprehendálni, hogy a sült hal szaga beivódik a szövetbe. Mondtam is neki, hogy ezt a korlátozást nem ártott volna korábban megemlítenie, de végül csak hidegen tudtuk megenni a halat, miután hazaértünk a szállásunkra.
Ez egy szupermarket, nagyjából Tesco-kategória, ahova többször is betértünk.
A hideg fish and chips. 7 font volt egy adag - igaz, hogy a három adagból egyet tovább kellett adnunk, mert óriási volt, nem tudtunk volna hármat megenni.
A Blair kastélyban csak egy teremben volt engedélyezett a fotózás. Amúgy a belső nem volt olyan nagy durranás. Általában ezekben a kastélyokban van egy szoba, ahol valamelyik király vagy királynő egyszer éjszakázott már, pár száz évvel ezelőtt. Minden más e nevezetes esemény köré épül, szépen kiemelve a kastély urának vadászati teljesítményeit.
Gergővel kóboroltunk egyet a parkban. Itt van Anglia második legmagasabb fája, 62 méter magas.
A hegyeken néhol hófoltok is vannak. A Ben Navis (az Egyesült Királyság legmagasabb hegye, 1300m) is itt van valahol a környéken, de azt nem láttuk. Az idő itt északon érezhetően hidegebb, a természet is el van maradva a délebbi és pláne a szombathelyi időhöz képest.
A Loch Ness csücske.
Minden Nessie-ről szól, minden vendéglő utal rá valamilyen módon.
Urquhart vára a Loch Ness partján
A Loch Ness egy meglehetősen egyenes vonalban húzódik kb. 40 km hosszúságban, néhol 200 méternél is mélyebb.
Urquhart vára a Loch Ness egyik stratégiai pontján épült a 13. században. A skót jakobita mozgalom egyik fő pontja volt, aztán az angolok elfoglalták, majd amikor őket sarokba szorították, 1692-ben felrobbantották a várat, hogy a jakobiták ne használhassák.
Április 13. - Edinburgh
A mai nap egészen rövid buszozással: Edinburgh
David Hume szobra. Hume, aki a babonák ellen állt ki, valószínűleg nem nézné jó szemmel, hogy mára a szobrának lábujja "szerencsehozó" mindazoknak, akik megsimogatják...
Edinburgh vára
Ez az ágyú 150 kilós golyókat lőtt ki. Most már nem működőképes, de minden nap pontosan 1-kor elsütnek egy ágyút (egy jóval modernebbet) a várban. Ez arra szolgált, hogy a kikötőben lévő hajók a pontosabb helyzetszámításhoz be tudják állítani az óráikat. A dörrenést mi is hallottuk egy órakor.
Az ágyú mellé oda volt írva, hogy "please show some respect for this old lady".
Ez az épület a váron belül van és a különféle háborúkban és csatákban elesett skótoknak szentelték. Az emléktáblákhoz oda van írva, hogy hányan adták életüket és miért. Néhol az angolok ellen, máshol meg az angolok mellett, pl. a nácik ellen. Minden emléktábla alatt egy könyv van, ahol név szerint is megnézhető, hogy kik voltak azok, akik elestek.
Egy 1700-as évekbeli hadifogoly-börtön.
A lovagterem. A mennyezetének faszerkezete eredeti, az 1500-as években készült.
Beültünk ebédelni a "borostyánszín rózsa" nevű vendéglőbe. Két adagot rendeltünk, Gergőnek valami sajtos-laskás dolgot, Évivel ketten valami "mixed grill" nevűt bárány-marha-disznóhússal és krumplival. A borsszósz nagyon jó volt. Hármunknak bőven elég volt ez a két adag, fizettem 25 fontot. Volt hozzá két pohár edinburghi sör is. Az egyik egy "nagyon finom eredeti edinburghi sör", a másik pedig egy "még finomabb eredeti edinburghi sör". Nem volt rossz sör, de nekem egy kicsit túl illatos volt mindkettő.
Ez itt Walter Scott emlékműve. Egy 61 méter magas építmény - a világ legnagyobb emlékműve, amit egy író-költő emlékére állítottak.
Edinburgh pályaudvara
Egy átalakított double-decker. Most mozgó teaházként üzemel.
A York Minster volt nekem a legnagyobb "templom-élmény". A londoni Westminster nagyobb ennél, de a körülötte lévő szintén nagy épületek között jobban elvész. Emellett a yorki katedrálisba be tudtunk menni, a Westminsterbe nem, mert őrült sokan álltak sorban körülötte. A York Minsterbe előre befizettük a belépőt, de kiderült, hogy nagypénteken ingyenes, így az árát visszakaptuk. Ebből alapos megfontolás után gyorskajába ruháztunk be York piacterén.
Nagy Konstantin római császár szobra. Ő fogadta el elsőként a kereszténységet és itt, Yorkban nevezték ki császárnak.
York óvárosa. Rendkívül aranyos utcácskák. A környék névadó utcáját "The Shambles"-nek nevezik, itt a középkorban mészárszékek voltak.
Estére megérkeztünk London külvárosába, egy Ibis szállodába. Végre volt jó minőségű wifi. A környék teljesen lehangoló, ipari/bevásárlóközpontokkal telezsúfolt sivatag. A szállás jó volt, kényelmes, modern és végre csak mi hárman aludtunk együtt.
Április 15. - London
Busszal bementünk a Greenwich Park mellé, innen gyalog mentünk át a parkon és le a Cutty Sark múzeumig a Temze partján. Innen mindenféle metróval, helyi érdekű vasúttal, többszöri átszállással mentünk be a Parlament mellé a Westminster megállóig.
A Greenwich obszervatórium egyik épülete
Kilátás a Greenwich obszervatórium mellől a Temze felé. Előtérben a hadművészeti múzeum, a felhőkarcolók már a Temze túlpartján vannak.
A kiállított Cutty Sark hajó. A vitorláshajó-korszak egyik utolsó példánya. Később már betörtek a gőzzel hajtott hajók, úgyhogy a Cutty Sark képviseli talán a legfejlettebb példányát a clipper-eknek (háromárbocos vitorláshajó). Majdnem megdöntötte a rekordot, amikor Kínából 122 nap alatt ért vissza Londonba, egy kormánylapát-törés miatt 1 héttel elmaradva a versenytársától.
A Cutty Sark több tulajdonoscserén esett át, amíg végül múzeumhajóként idekerült mostani helyére. Itt két tűzvészen is átesett a 2000-es években, de most teljesen helyre van állítva.
A Temze meglehetősen mocskos. Az épületek nagyobbak, mint Budapesten (talán a magyar Parlamentet és a Várat leszámítva), de az összkép nem olyan egységes mint a bp-i. Szerintem Budapestnek szebb a látványa, London Temzepartja viszont sokkal élettelibb.
A Cutty Sark-múzeumtól gyalogos alagút is átvezet a Temze túlsó partjára. Kb. 100 lépcsőfokot kell ereszkedni egy csigalépcsőn, utána gyalog át lehet menni a másik partra. Az alagút hossza kb. 300 méter. Én csak a csigalépcső aljáig mentem el, időhiány miatt nem tudtam átmenni a másik partra.
A londoni metró. Azok a metrók, amiken mi voltunk határozottan csúnyábbak a budapestinél. Legalábbis az állomások.
A Big Ben (ami amúgy nem az órának, hanem a benne levő harangnak a neve)
A Westminster
A pár hete egy terrortámadásban meghalt rendőr emlékhelye
A Downing Street. Karvastagságú vasrudakkal van elzárva az utca.
A lovasgárdisták kaszárnyájának bejárata
A lovasgárdisták laktanyája hátulról
A St. James Park
Buckingham Palace
Valami Frederick szobra. Neves hadvezér volt, de szenvedélyes kártyafüggő. Állítólag azért tették ilyen magas oszlopra a szobrát, hogy a hitelezői halála után se érjék el.
Covent Garden. Itt nagyon gazdag vállalkozások és emberek laknak, pórnéppel nem vegyülnek.
Piccadilly Circus
Kínai negyed a Piccadilly Circustól pár utcányira. Itt ettünk Gergővel. Fejenként 7 fontért adnak egy viszonylag jó méretű dobozt, amit azzal töltesz meg amivel akarsz és bírsz, aztán elviheted. 12 fontért egy tányért kapsz, azt nem viheted el, de korlátozás nélkül annyiszor töltöd újra a sokféle kínai ételből, ahányszor akarod.
A csoport egy része a Madame Tussauds-múzeumba ment (nagy csalódás volt amúgy nekik - a legtöbben szinte semmit nem láttak a rengeteg fotózkodó kínaitól és órákig álltak sorban), a csoport másik része (10 ember, köztük mi hárman) a London Eye-ra vetettünk szemet. Sajnos sorbanállás itt is bőven volt. Az idegenvezető Évire bízta, hogy vegye ki a megrendelt jegyeket. Ott jól elbaxták, és 10 helyett csak 7 jegyet adtak a 45 perces sorbanállás után. Ezután mindannyian beálltunk a sorba és a sok-sok különféle nyelvű színű méretű náció között totyogtunk még 45 percet, mire az óriáskerékhez értünk. Szerencsére sikerült elmagyaráznom az ellenőrnek a helyzetet és valószínűleg ellenőrizni is tudta a rendelést, így valamennyien felülhettünk az óriáskerékre. Egy menet 30 percet tart. Érdekes volt, de még egyszer nem fizetném ki érte ezt a pénzt és főleg nem állnék sorban ennyit érte.
Ezután már a gyülekezőhelyre mentünk, vissza a Parlament mellé
Ééééés igen, a bobby is átmegy a piroson! Amúgy a népek szarnak arra, hogy zöldet vagy pirosat mutat a lámpa. Jó esetben szétnéznek, s ha nem jön autó, akkor mennek. Utánuk aztán megindul a csorda is, akik már csak feltételezik, hogy ha a többi megy, akkor biztosan lehet menni. Aztán jön egy autó, ami vad dudálásba csap, meglátva a tilosban gyaloglókat.
Búcsú a Big Ben tornyától. Nemsokára renoválásba kezdenek, pár évig nem lesz látható.
Dover, Csalagút bejárata.
A sofőr felmanőverezi a buszt a vonatra.
Ezután már csak egy nagyon hosszú út következik. Londonból 19.30-kor indultunk el, Szombathelyre másnap 17.00 körül futottunk be.
Skóciában és Angliában is láttunk nagyon elhanyagolt helyeket. Például a benzinkutak között sok ilyen volt. Nagyon szemetes, pisiszagú, mocskos, balkáni helyek voltak. De láttunk elhanyagolt házakat, pléhbódékat is. Az volt az érzésem, hogy ha kivonnánk a képletből mindent ami az elmúlt 100 év előtt jött létre, akkor London ott állna néhány felhőkarcolóval meg a London Eye-jal, vidéken pedig gyakorlatilag az égvilágon semmi nem maradna a sok szeméten kívül.
Az emberek kedvesek és barátságosak voltak még Londonban is. Ha összeütközöl valakivel a tömegben, akkor automatikus a "szóri" mindkét részről. Néha még "I'm terribly sorry" is van. Szívesen válaszolnak, ha kérdezel valamit.
A vidéki kastélyoknál tapintható az arisztokrácia és a pórnép elkülönülése. Az arisztokraták kénytelenek voltak a kastélyaik nagyobbik részét átengedni megtekintésre a "pórnépnek", de ők maguk szigorúan elkülönülnek, nem mutatkoznak. Ha nem lenne örökösödési adó, akkor egészen biztosan nem lennének ilyen filantrópok. Maguk a kastélyok is nagyon eldugottak, a főbb utakról gyakorlatilag láthatatlanok. Általában egy hosszú és kacskaringós úton lehet eljutni a kastélyig. A felhalmozott vagyonok egészen megdöbbentőek. Egy-egy szoba exkluzív dekorációjához akár éveken át fizettek meg és tartottak el egy tucatnyi kiváló mestert - és ez csak egy nagyon apró részlete volt az egész berendezésnek.