Az Ötscher Alsó-Ausztria legmagasabb hegye (1893 m), itt van:
Nincs túl közel Szombathelyhez, szinte 200 km. Gondolkodtam autópályás megközelítésen, de túlságosan megdrágította volna a mókát, így az autópályákat kihagyva terveztem meg az utat. Így valamivel lassabban lehet odajutni, de az út változatosabb, szebb és olcsóbb.
Ez volt az útvonalunk:
Reggel 4-kor volt az ébresztő, 5-kor már elindultunk.
A környék nevezetessége Mariazell, felkapott zarándokhely. Mindszenty József hamvait itt őrizték 1991-ig, ezután szállították át Esztergomba.
A környék itt már alpesi, gyönyörű völgyek és hegyek vannak itt. Mariazell előtti képek:
Az Ötscher nagyjából K-Ny irányú vonulat, alatta (a déli odalon) van az Ötschergraben, ez egy mély szakadékszerű árok - ez is nevezetes, tele érdekes helyekkel, vízesésekkel, stb.
Itt látszik az Ötscher, alatta meg az Ötschergraben.
Úgy terveztem, hogy az árok déli részén (a képen a tó és az árok közötti részen) megyünk felfele, az árok fejénél átmegyünk a hegy alá, és majd onnan felmegyünk a hegyre.
A tó (Erlaufklause) után földút van, ezt szépen kinéztem a műholdképen, és úgy gondoltam, hogy autóval megyünk fel a hegy tövéig (a tótól olyan 14 km).
Azonban itt jött a labanc bunkó, mert a tó felső részétől le van zárva az út. Pontosabban nincs lezárva, de tiltás van. Az osztrákok nagyon tiszteletben tartják ezeket a tiltásokat, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy valaki a (nyitott) sorompón túl menjen autóval. Ki van téve egy tábla, ami szerint ez egy fokozottan védett természetvédelmi terület, csak gyalog lehet tovább menni. A tiltás még a biciklikre is vonatkozik, azzal sem szabad felmenni.
Ez ugyan jól összegubancolta a terveimet, de nem volt mit tenni, letettük az autót a tó melletti parkolóban és eldöntöttük, hogy gyalog megyünk, ameddig az idő engedi. Ezzel ugyan fel kellett adni a reményt, hogy feljutunk a csúcsra, mert ugye csak a hegy lábáig 14 km, utána meg még közel 10 km a csúcsig, ami ráadásul a legkeményebb rész. A hegy tövéig a 14 km összesen csak 200 métert emelkedik az út, viszont akkor még csak 1000 méteren vagy, utána jön még 900 méter szintkülönbség. Ez a táv és szintkülönbség még egy gyakorlott hegymászónak se játék, nemhogy nekünk.
Végül is ezt az utat jártuk be:
Így hát gyalog indultunk el, a csúcshódítás reménye nélkül. De nem volt baj ez sem, gyönyörű a táj.
Kezdetnek néhány kép a tó környékéről:
Az út végig élvezetes volt. Nagy csend volt. Összesen 3-4 autót láttunk (ők vagy ezen a területen laktak, vagy ellátmányt vittek azokba a menedékházakba, amelyek az út mellett vannak).
A tótól 2-3 kilométerre van egy letérő az Ötschergraben felé, a gyalogosok túlnyomó része csak eddig jön. Efelett még van két menedékház. Az egyik a Vorderötscher (magyarul kb. "Ötscherelőtti"), a második pedig már fent van a nyeregben, oda meg az északi oldalról szoktak felmenni. Úgyhogy a Vorderötscher menedékház után (ott megálltunk megenni néhány szendvicset), gyakorlatilag senkivel nem találkoztunk. Végig fantasztikus illatok terjengtek. Felfelé kellemes, langyos volt az idő, visszafelé jövet már kicsit melegebb volt, egy kicsit le is égtünk.
Az út végig príma, szinte aszfaltsimaságú. Apró mészkőtörmelékből. A végén, amikor már vízhólyagokkal küszködtem, már minden apró kavics fájt, de persze autóval simán lehet menni rajta.
Ez a kőtömb valamilyen módon a reformációnak állít emléket, még nem néztem utána, hogy milyen módon és miért.
Mariazell felé nézve valami szerkezetek a hegyen
Többféle orchidea is nőtt az út mellett, ez az egyik
Csutka máris egy kicsit fáradtan
A Vorderötscher menedékház a fák között.
"Stresszmentes" tehenek az egyik legelőn. Nincsenek elkerítve, csak úgy bóklásznak, amerre kedvük tartja. Délben bevonulnak a fák közé.
Nem jöttem rá, hogy ez a betonizé milyen célokat szolgál. Mögötte egy alpesi csűr teteje
Különösen osztrák mérce szerint ez a magasles meglehetősen tákolmánynak tűnik
Egy kiszáradt patakmeder. Valószínűleg nem a klímaváltozás az oka, inkább időszakos vízfolyásnak tűnik. Kereszteztünk jó néhány patakot is útközben, de azért ritkábbak, mint az erdélyi hegyekben. A vizük viszont (a mészkő alapkőzet miatt) mindegyiknek kristálytiszta.
Egy magánház az úton. Évi felment beszélni a tulajjal. Mondta, hogy ő nem ad ki szállást, de a nyerekben levő Shutzhause (menedékház) igen. Ha ottéjszakázást forgatunk a fejünkben, akkor odáig kell felmenni.
Méhkaptárak (valószínűleg az előbbi ház tulajáé)
Idáig mentünk fel, itt falatoztunk egy kicsit. Már két óra volt, úgyhogy nem mentünk tovább, mert még vissza is kellett jutni a tóhoz.
A Vorderötscher menedékház visszafelé menet.
Végre egy patak, ahol Csutka is kedvére ihatott. Itt ücsörögtem vele 10 percet, azalatt hatszor ivott. Egészen rendbejött tőle. Már nagyon lógatta fülét-farkát. Meleg is volt, el is fáradt.
A talpamon 7 vízhólyagot számoltam össze. A végén már nagyon jólesett beülni az autóba, bár még 200 km vezetés hátravolt, és akkor már a pedál nyomása sem volt kellemes. Az utolsó kilométereket úgy tettem meg mint a vén tengerész - az izzadság miatt az alsógatya kisúrolta a combomat, s a vízhólyagok miatt is billegve mentem.
Összességében több mint 8 órát tartott az út (egy része nincs is rajta a grafikonon, mert később kapcsoltam be a rögzítést). Bár a szintkülönbség csak 200 m volt, a sok hegyes-völgyes rész miatt több mint 800 métert kapaszkodtunk és összesen 26 km-t tettünk meg. Egy nappal később írom, de az izomláz elég rendes még most is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése