Belefogtunk a geocaching nevezetű sportba. Ez abból áll, hogy egy GPS-kütyü segítségével egy kis dobozt kell megtalálni, amelyet valaki elrejtett. A ládában egy napló van, ide írom be saját geocaching-azonosítómat, és a megtalálás dátumát. A naplóban ezen kívül egy jelszó is van, amelyet otthon, amikor fellépek a geocaching oldalra, beírok egy megadott helyre. Ezzel a rendszer tudomásul veszi a találatot. Húsz találat után leszek jogosult én magam is egy ládikó elrejtésére és arra, hogy a ládikó adatait regisztráljam a rendszerben.
Ez végül is a műszaki része.
Ami viszont igazán jó ebben a játékban: a ládikókat általában azok rejtik el, akik ismerik a környéket, és tudják hol vannak azok a helyek amelyek szépek vagy valami más miatt érdekesek. Végül is ez a célja az egésznek - szép, érdekes helyeket látni. Ez lehet egy kilátó, vagy egy szép ösvény a folyó mentén (mint a mai is), vagy egy helyi történelmi vagy kulturális nevezetesség.
Az internetes ládikó-adatbázisban leírják a rejtekhely pontos földrajzi koordinátáit, ezeket az ember letölti a GPS-kütyübe. Ezen kívül leírják azt is, hogy az adott hely miért érdekes, miért érdemes elmenni oda. Ugyancsak leírást kell adni a kissé távolabbi környezetről is, például a közeli falu történelméről, az adott tájegységről.
Az első ládikó a Felsőcsatár melletti kőbányában van elrejtve. Itt van Gergő, a megtalált ládikóval:
A ládikóban a naplón kívül apró csecsebecsék vannak. Nagyszerű ötlet, mert ez hihetetlenül ösztönzi az ilyen apróságokat. Gergő egyáltalán nem vonakodott még a hosszabb séták alatt sem, sőt, még ő sürgetett. A szabály persze az, hogy ha valamit kiveszel a dobozból, akkor egy kb. ugyanolyan értékű másik csecsebecsét kell otthagynod, majd az egészet vissza kell rejteni az eredeti helyre, hogy mások is megtalálhassák.
Talán a legjobb a rendszerben, hogy nem pénz-alapú. Így sok olyan vonása tér vissza a túráknak, amelyek már régen kivesztek. Önkontroll alapján működik, nincsenek benne olyan szervezetek, amelyek a felelősséget átvállalnák, mindenki maga felelős azért, hogy pl. a dobozt ne rongálja meg, hogy visszarejtse, hogy ne háborgassa a környéket. A bejegyzések alapján úgy látom, hogy hozzánk hasonló gondolkodású emberek űzik előszeretettel, akik nem dajdajozni mennek ki a természetbe.
Ez már a második ládikó keresése, Felsőcsatár felett, a Pinka nevezetű folyócska szurdokvölgyében.
A völgyben tovább ballagva nagyon kellemes ösvény vezet a víz mellett.
És itt van a második ládikó is, Gergő bőszen válogat benne.
Hazaérvén Évi megsütötte az Iváncon vásárolt fél bárány egyik combját, meg a bárányhúst nem kedvelőkre (az összes többi) tekintettel néhány csirkecombot is.
Egészen jól sikerült nap volt.
