Az egyik egy csodálatos sós hús volt.
Vettem egy szép darab disznó hosszúhúst, bedörzsöltem kakukkfű és orbáncfű keverékével (mi szedtük), beletettem a karácsonyra kapott egyik sütőtálba és teljesen beborítottam sóval.
A hús öt napra a hűtőbe tettem a tállal együtt. Amikor kivettem és leszedtem róla a sót, így nézett ki:
A másik tettem életem első almadzsemje (vagy ami azt illeti: egyáltalán dzsemje) volt.
Irénke néni felpakolt engem egy csomó apró almával. Ezek jórészt hullott almák voltak, kisebb hibákkal, ráadásul olyan kásásak, amiket én nem szeretek. Megnéztem interneten és kiderült, hogy a lekvárfőzés gyakorlatilag nem bonyolultabb, mint egy tojásrántotta, sőt. Úgyhogy belevágtam. Az egyedüli időrabló dolog meghámozni és megvagdosni azt a pár kilónyi apró almát. Aztán édesítőszert tettem hozzá (cukor egyáltalán nincs ebben a dzsemben) és gyömbért reszeltem hozzá. Na, ezt egy kicsit ellőttem, de így "érdekes" lett. Évi szerint "pikáns" - ő ezt mondja arra a főzési eredményemre, amiből a büdös életben nem fog még egy falatot megenni.
Szerintem azért annyira nem rossz, kifejezetten kellemes az íze. Most megy majd haza Évi, egyiket kiküldöm vele a Rétre, hogy mindenki megkóstolhassa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése