A hazaút eseménytelen, sima volt. Fényképezni csak egy helyen álltam meg, a Fogarasi havasokról lőttem egy szánalmas képet - túl fáradt voltam ahhoz, hogy a rossz fény miatti hosszú záridőhöz elővakarjam az állványt.
Karácsony napján befaragtam a talpba azt a fenyőfát, amit az Öreg szermányolt, Enikő és a gyerekek fel is díszítették.
Az angyaljárás előtt kivittem a gyerekeket a kertbe, hogy csillagszóróval hívjuk az angyalt. Megegyeztünk, hogy ha látják majd az angyal farkát, akkor füttyentenek. Ehhez képest valami székrekedéses oroszlánbőgésből tudtuk meg, hogy idő van. Persze a kölykeket nem lehetett már az ajándékbontáshoz levetkőztetni.
A karácsonyi asztal:
Másnap felmentünk az Avasra. Útközben összefutottunk egy juhnyájjal és pásztorukkal. A kutyákat sikerült szétrebbenteni, aztán beszélgettünk a pásztorral is. Nem volt túl betlehemes története. Felesége otthagyta, fia a kunyhóban egyedül ücsörög. Tavasszal elszegődött valahova, de három havi pásztorkodását nem fizették ki. Őszig egy másik gazdánál dolgozott, de az sem fizetett neki. Most itt őrzi a juhokat és reménykedik, hogy ez a gazda talán majd fizetni fog. A karácsonyt és a szilvesztert is itt tölti a hegyen.
A kölykek a hegytetőn, a háttérben a Perkő látszik
Az Uno kártyajátéknak nagy sikere volt. Gergő megtanította Balázst, aztán ketten, közös erővel megtanították Borikát is. Nagyon ügyesen játszottak. Bár időnként összeverekedtek, de az nem a kártya miatt volt. Érdekes, hogy ezek a picik milyen jól el tudják már fogadni a szabályokat.
