Mára egy Okljucna (Okljucsna) nevű helyet néztem ki.
Az A-val jelölt helyen hagytuk az autót, és egy földúton mentünk le onnan az öbölhöz. Maga az öböl gyönyörű volt, a táj is csodás. Viszont borzasztó szemét volt mindenütt. Jórészt olyan szemét volt, amit a hullámok és a szél hordott partra, látszott, hogy minden darab megjárta már a tengert.
Az öböl partján a házak a dezintegrálódás különféle fokain állnak. Van amelyik szabadon romlik, másokat rozsdás bádoglemezekkel vagy hullámpalával próbálnak kipótolni. Elég szarul festenek...
Egy kicsivel feljebb egy jobb állapotú ház is van, valamiféle „gyümölcsös” is van mellette. Ez 10-15 olajfát, néhány ismeretlen fát és 2 citromfát jelent.
Délután elmegyünk egy Bili nevezetű öbölbe.
Egy nagyon meredek földút vezet le az öbölbe, félelmetes szakadékok az út mentén. Szerencsére csak egy autó jön szembe, a társaság megizzad, amíg kikerüljük egymást a keskeny utacskán. Az öbölnél néhány (jórészt új építésű, vagy még be sem fejezett) ház, az öbölben egy pár hajócska.
 |
Némi probléma visszafelé jelentkezik, mert az út annyira morzsalékos, hogy az autó kereke nem tud megkapaszkodni benne. Az út eleje nagyon meredek, így hát füstöl a gumi, az autó lóg jobbra-balra, de nem megy fel az istennek se. Mindenki kiszáll, én meg az Öreg tanácsára nekifutok az út egy laposabb részéről Szegény autó alját borzasztóan összepotyolják a kövek, de végül sikerül kikapaszkodni.
Innen elmegyünk Komizába, megnézni az esti kivilágítást. Nagyszerű hangulatú város, mindenkinek a fél élete a nyilvánosság előtt zajlik. A helybeliek úgy tűnik nem vásárolnak semmit a kikötő körüli vendéglőkben, hanem a kikötő padjain ücsörögnek, dumálnak, veszekednek, nevetgélnek, gyereknevelnek, stb.
Útban hazafelé még egy helyen megállunk, hogy a vízen csillogó holdfényt lefényképezzük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése