Tavaszi séta Oszkó felé

Most már a dübörög a tavasz, ismét elmentünk Oszkóra. Bár erős szél fúj (az éjjel még erősebb volt), de szépen süt a nap, kék az ég, igazi meleg, tavaszi idő van. Virágzanak a gyümölcsfák, rengeteg a salátaboglárka és a kis télizöld (aka meténg)

Az oszkói pincesoron ismét elkapott egy bennszülött, ezúttal egy Nagy Róbert nevezetű, igen kedves, humoros őslakos. Természetesen meg kellett kóstolni a „hegy levét”. Amúgy ugyanolyan savanyú és karcos, mint amit a székelyek csinálnak a dobrudzsai szőlőből - és a borosgazda pont olyan büszke is rá. Az igazi vendégszeretetből viszont nincs hiány. Nagy úr is messziről kiabált, hogy álljunk már meg, hova rohanunk, igyunk már egy pohár bort.

 Borzasztóan büszke volt egy diófára, ami „piros belű” diót terem. Igazából nem a bele piros, hanem a maghártyája, de így is érdekes volt, még nem láttam ilyet.