Csikós Zsuzsát is felszedve, elmentünk meghallgatni az egyetemen az Ataru Taiko nevű ütőshangszer-együttest. Nagyon jó élmény volt, irtó ügyesen csinálják. A fényviszonyok sajnos nagyon rosszak voltak, de azért készítettem egy sor fotót.
A Taiko egyébként japánul dobot vagy nagy dobot jelent, de így nevezik ezt a performance-jellegű dobolást is, ami a közhiedelemmel ellentétben nem annyira "ősi", csak az 1900-as évek közepétől létezik.
Itt van egy videó az együttesről (elindíthatod, hogy a többi kép nézegetéséhez háttérzenét adjon):
Egyik szám egy sejtelmes gongütéssel kezdődött, utána hosszú csend, majd jött egy lágy, halk dobszó. Gergő a gongütés utáni meredt csendbe (a kb. 200 néző pisszenés nélkül figyelt) belekiáltotta: "EBÉDIDŐŐ!!"
Volt is egy kis nevetgélés a közönségben, és úgy éreztem, hogy a dobosok is kiestek egy kicsit a ritmusból.
Az együttesen látszott, hogy nem munka nekik, hanem élvezetből csinálják. Sokat mosolyogtak a közönségre és egymásra. Amúgy ingyenes volt a belépés és ha jól rémlik, az együttes minden fellépése ingyenes.
Az egyetemen japán kulturális napot tartottak, és árultak mindenféle japán dolgot. Én beneveztem egy szusira. (Nyers hal rizsből gyúrt hengeren, algával körbetekerve, mellé mindenféle savanyú, csípős, édeskés szósz és paszta.)
A kis hengerkét elvágattam több részre. Évi nem volt hajlandó megkóstolni, csak engem kérdezgetett, hogy "milyen?" - és meg volt sértődve, hogy nem tudom leírni az ízét. Gergő valamelyik főzőcskeműsorban látott szusit, azóta nyaggat érte, hogy mikor csinálunk már. Így ez kapóra jött, hogy megkóstolja. Azt mondja, hogy ízlik neki. Amúgy nem volt rossz, de azért nem fogom a falat kaparni érte.
Na, jöjjenek a fényképek
Ez a szakállas muksó az együttes vezetője, Veres Emilnek hívják, ő zenésznek tanult, a többiek azt hiszem mind amatőrök.
