Így látszik a tó környéke a műholdról. Alul az a rétegelt formáció a külszíni ércbánya. Az is egy hegy, de teljesen letarolták, utak hálózzák be csigavonalban.
Rögtön elkezdtem a szálláskutatást, és írtam is néhány helyre. A legkézenfekvőbb az Eisenerz nevű kisváros lett volna, de az ottani (fejenként 32 euró/éj) árnál jobbat találtam egy Hieflau nevű falucskában, a tótól 10 km-re. Egy Hadzic nevű szállásadó órákon belül válaszolt is a levélre, és hamar nyélbe ütöttük a boltot. Eszerint a felnőttek 24, Gergő 12 euróért mehet, és ebben már benne van a reggeli is. A szállás weblapja: http://www.gasthof-international.at.
És itt látszik a tó (jobb alsó sarok felé) és Hieflau, ahol megszálltunk, tőle északnyugati irányban.
Az elején még autópályás utat terveztem, de aztán meggondoltam magam - végül is nincs értelme sietni. Így olyan utat terveztem, ami lényegesen hosszabb volt, de feltételezhetően szép helyeken vezet keresztül.
Szombaton reggel olyan 10 körül sikerült is elindulni. Nem is volt semmi gond az úton sem. Meg-megálltunk, ahol valami szépet lehetett látni, egy helyen még piknikeztünk is egyet. Évi szépen összepakolta a sült csirkecombot és az egyéb hozzávalókat.
Egy tipikus osztrák táj
És még egy
Átvágtunk egy csomó osztrák falun és kisvároson. Mindig érdekes élmény, mert ezek a labancok gyakran kiköltöznek kilométerekre minden lakott helytől, és ott húznak fel egy szép nagy, takaros - és a többire meglehetősen erősen hajazó házat. A tűzifa szépen felvágva, rendben felhalmozva egy védett helyen, sokszor a ház oldala mellett. Az ablakokban ott az obligát muskátli, bődületes mennyiségben - és az embert a csoda öli meg, hogy ezek hogyan tudnak munkába menni és onnan haza, mert első pillantásra minimum öszvér kellene azokhoz az utakhoz.
Szép Milka-tájakat lehet látni, Milka-tehenekkel, az ember csodálkozik, hogy miért nem lilák az állatok.
Rengeteg tehén van Stájerország-szerte. Ott legelésznek az utak mellett. Kerítés nincs, csak egy villanypásztor, ez akadályozza meg őket abban, hogy az utakra tévedjenek. A tehenek nagyon tiszták - nyilván a dombokon nincs sár, ahol összekenhetnék magukat. De az is lehet, hogy esténként megfürdetik őket... (?).
Egyetlen ronda város volt, Bruck an der Mur. Alighanem valami fafeldolgozásra alapult, iparvárossá vált település. Csak átgurultunk rajta, de amit láttunk az elég lehangoló volt. Láttunk egy csomó lakótelepet, ezek ugyanolyan rondák voltak mint Romániában. Talán egy árnyalattal jobban karbantartottak, de azért hámlott róluk a festés és ugyanolyan ízléstelen, egyhangú, fantáziátlan építmények voltak, mint otthon.
Némi kapaszkodók és lejtők után befutottunk Eisenerz városába. Nagyon aranyos, takaros kisváros. Vasércet bányásznak a környéken, a mellette levő hegy le is van tarolva teljesen. A neve is ezt jelenti: "vasérc". Érdekes, hogy sokszor lehet ilyen minden találékonyságot nélkülöző nevekkel találkozni a labancoknál. Erdélyben nem tudom elképzelni, hogy egy falut így nevezzenek: "Vasérc". Akkor már lenne Vasasbánya, vagy Ércfalva, vagy ilyesmi. De "Vasérc"... Na mindegy. A városka nagyon szép, sajnos nem tudtuk megnézni, már nem fért bele a szűk két napba.
Egyenesen a városka melletti Leopoldsteinersee tóhoz mentünk. Itt előbb lekanyarodtam a parkolóba, de kiderült, hogy fizetős, így ugyanazzal a lendülettel vissza is kanyarodtam, és kemény 100 méterrel arrébb álltam meg, ahol már ingyen lehetett parkolni. Elindultunk körbesétálni a tavat. Az első látvány egy kis házikó volt.
Azt hittem valami múzeumféle, de kiderült, hogy fenét, laknak benne - valószínűleg mások is skanzent szagoltak benne korábban, mert a ház most körül van bástyázva "Magánterület" táblákkal.
A tó mellett két házikó is van félig a vízben állva. Nem tudom, hogy ezek mitől kerültek vízbe. A tó természetesnek tűnik - bár lehet, hogy valami machinációkkal régebben megemelték a szintjét. Gyönyörű zöldes vize van, mint a Plitvicei-tavaknak, és percről percre változik a színe attól függően, hogy hogy állnak a felhők, és a nap milyen szögből éri.
A tó körüljárását a nyugati feléből indulva, az északi parton kezdtük el. Itt egy ösvény vezet, figyelmeztető táblákkal, hogy lavinaveszély van (Steinschlag- und Lavinengefahr). Nem törődtunk vele, bíztunk a jószerencsénkben. Nem is lett baj, bár látszott, hogy nem üres duma.. Több helyen is volt kőátfolyás az ösvényen. Látszott, hogy időnként 2-3 méter kavicsréteget visz az útra egy-egy lavina. Háznyi kőtömbök vannak beleszakadva a vízbe és a kis erdősávban is szanaszét vannak olyan szikladarabok, amelyeket a fák fogtak meg.
Az egyik kőátfolyás
Ez itt a másik kunyhó
Egy pillantás a tóra nyugati irányból a keleti csücsök felé.
És megint a kunyhó, kicsit közelebbről.
A déli part látványa az északiról.
Néhány fotó, hogy mindenki elhiggye: tényleg ott jártunk...
A tó környéke nagyon tiszta volt, összesen vagy három csikket és egy pillepalack-kupakot láttam hányódni. Szerencsére nem túl felkapott környék, de azért tízpercenként találkoztunk egy-egy emberrel vagy csoporttal. Én az itt (Burgenlandban) megszokott Grüss Gott-al köszöntem, úgy láttam ez az általánosabb ott is. Gergő viszont nagy Guten Tag-okat kiabált (ezt most tanulta meg, és nagyon élvezi), erre mindenki újra megfordult és nagy mosolyogva szintén Guten Taggal köszönt vissza Gergőnek.
Egy idősebb labanccal szóba is elegyedtünk. A Grüss Gott után elkezdett beszélni valamit. Nézegettem, hogy hol van Évi, hogy kisegítsen, de épp előrevándorolt, így megkértem a pógárt, hogy kissé lassabban, mert elég szarul megy ez nekem... Erre a tájszólásról rögtön átváltott igazi németre, utána már nem volt gond. De ahogy először megszólalt - az mindenre hasonlított, csak németre nem.
Ez már a keleti parton van
Pár kép, ahogy a déli parton visszasétáltunk a parkolóhoz.
A tó körüli séta után elgurultunk Hieflauba. A dzsípieszbácsi segítségével gond nélkül megtaláltuk a házat. Sajnos elfelejtettem fényképet készíteni róla. Egyemeletes épület, inkább egy nagy csűrre hasonlít. Alul konyha, vendéglő, bár. Az emeleten vannak a szobák.
Bejelentkeztem a pincérnél, aztán pár percnyi príma német nyökögésem után kiderült, hogy budapesti srác, idénymunkára szokott szegődni Ausztriába. Egyben recepciós is persze, összesen 10-12 vendégszoba van a házban.
Így nézett ki a szobánk
Pici szoba, de nagyon tiszta volt minden és végül is egyetlen éjszakai ottléthez tökéletesen elegendő. Tévé is volt, kemény fél órát kínlódtam, hogy Gergőnek rajzfilmet keressek rajta.
Némi (otthonról hozott) söröcske üdítő gyomorbatudása után leereszkedtünk a földszintre vacsorázni. Égre-földre dicsérték a pizzájukat, így én azt rendeltem. Évi valami bő salátás sült pulykamell mellett voksolt (ahhoz képest, hogy egész nap levesre fájt a foga), Gergő pedig megmaradt a szokásos bécsiszelet-szalmakrumpli-ketchup kombináció mellett. A pizza végül is olyan közepes volt. Kicsit megégett, kicsit locsogott a sok paradicsomtól, de azért nem volt olyan rossz. Finom volt Évi kajája is, a Gergőé meg mennyei. Végül csak Gergőnek sikerült legyűrnie a teljes adagot, mi Évivel ketten ott kellett hagyjuk egy részét, annyira nagy volt. A teljes vacsora (Gergő még valami üdítőt is ivott) 22 euróba került, 25 borravalóval.
Egyúttal kifizettem a szállást is, mert másnap hajnalra terveztem még egy fotóstúrát a tóhoz. Nehogy tolvajt kiáltsanak, amikor elporzok az autóval...
Ezek után még kimentünk egyet sétálni a faluban. A térkép egy kis tavacskát jelzett ott, de azt nem sikerült megtalálni, valószínűleg csak a folyó kiöblösödése lehetett, nem igazi tó. A folyó (Salzer (?)), irtózatosan erős sodrású és nagyon sáros volt. Hosszú percekig figyeltünk a hídról egy embervastagságú fatörzset, ami valahogy beleakadt a hídba és a víz rángatta ide-oda. Néha az egész törzs ívben meghajlott, aztán amikor épp egy kicsit enyhült a sodrás, visszarúgta magát. Ha valaki beleesik, elég nehezen tudna kievickélni abból a vízből.
Kicsit elszámoltam az időt, mert már hét óra volt, és a völgybe még mindig nem sütött be a nap. Úgyhogy egy darabig csak ücsörögtem a tóparton és nézegettem a tőkés récéket meg a szárcsákat. Nagyon hozzászoktak az emberekhez - látszik, hogy nem háborgatják őket. Két-három lépésnyire meg lehet közelíteni őket. Aztán felkelt a nap a völgyben is, de végig elég felhős maradt, legfeljebb egy-egy foltban lehetett látni napsütést a hegyoldalakon.
Itt van néhány reggeli kép.
reggeli csónakosok a tavon
Útközben megálltunk néhány helyen. Részben, mert Gergőt megviselte a sok szerpentin és időnként levegőztetni kellett, másrészt meg érdekes helyek is voltak a környéken.
egy elhagyott, régi fogadószerűség az út mellett
További kanyargások következtek, és végre befutottunk Admontba. Némi tévelygés után megtaláltuk a bencés apátságot is.
A belépő nem volt túl olcsó, hármunknak családi jeggyel 21 euró. Sajnos bent tilos volt fényképezni.
Az apátság lenyűgöző élmény volt. 1074-ben alapították. 1865-ben a könyvtárat kivéve a templommal együtt teljesen leégett, aztán újjáépítették. A nácik is kisajátították egy időre. A jelenlegi barokk stílusú könyvtárat Josef Hueber tervezte, aki a felvilágosodás híve volt. Azt mondta, hogy „Mint a szellemet, úgy a teret is fénynek kell betöltenie.“ („Wie den Verstand soll auch den Raum Licht erfüllen.“) És valóban, a könyvtár világos, szellős, könnyed. 1776-ban fejezték be. Ezeket a képeket a honlapjukról másoltam ide:
A könyvtár hétkupolás terme
Josef Stamml pokolfigurája a négy "nagy alkotás" közül.
("Vier letzten Dinge" - A négy utolsó dolog - A halál, az utolsó ítélet, a pokol és a mennyország. Négy nagy formátumú szobor formájában a középső kupola alatti terem négy sarkában.)
XII. századi kéziratokat bámultunk meg, de vannak VIII. századiak is. Ez a világ legnagyobb kolostori könyvtára - 70 000 kötetre tervezték, aztán mióta megtelt, máshol gyűjtik a könyveket, most 200 000 kötetük van. Josef Stamml helybéli szobrász szoborta a szobrokat, a freskók egy Bartolomeo Altomonte nevű festő munkái. Tavaly fejezték be a könyvtár restaurálását.
Az első emeleten a kolostor történetét mutatják be. Vannak multimédiás szobák, ahol gombnyomásra hatalmas, különféle helyeken elrejtett képernyőkön és vásznakon mutatják be a kolostor és a rend történelmét.
Máshol valamiféle tükörszoba van, amikor belép az ember, egy nagy fekete térben találja magát, előtte egy 10 emelet magasságú világító gömb lebeg. Optikai csalódás persze, tükrökkel oldották meg nagyon ötletesen. A gömbön kaleidoszkópszerű előadás folyik zenével, szövegelésekkel. Na, itt lőttem pár képet, ezt nem tudtam megállni. Különben is csak mi voltunk ebben a szobában, reméltem nem vesznek észre (vagy ha igen, akkor hátha nem nagyon zokon).
Az apátsághoz egy panoráma-lépcsőházat is építettek, azt is megnéztük persze.
belülről
és kívülről
Bejártuk az apátság kertjét is. Van ott egy tavacska, amelyet tűzoltásra szolgáló víz tárolására használtak, ezért csinálták. Ezen kívül egy kis gyógynövénykert.
Az apátságban egyébként saját márkájú gyógynövény-likőrt is gyártanak, gyűszűnyi poharak aljára egy fröccsentést lehet kérni kóstolóhoz. Végül vettem egy kis üveggel, majd együtt elszopogatjuk.
A kertből vettük észre szép példáját annak, hogy hova képesek házat építeni a bolond labancok:
De hogyan vitték fel oda az anyagokat...
Admont után ismét szerpentinek következtek.
Na, ezek után tényleg hazaindultunk. Még néhány helyen meg-megálltunk, hogy egy-egy szép helyet meglőjek az utókornak. Érdekes, hogy hatalmas csűröket építenek Stájerországban. Nyilván sok tehenet tartanak, és valahol tárolni kell a takarmányt. Meg aztán ott a hegyekben sokáig tart a tél is.
Még néhány táj, itt már kijutottunk a magas hegyek közül, az Alpok lábánál, szinte már Magyarországon:
Olyan 5 körül futottunk be Szombathelyre. Nagyon jólesett volna már egy sör, de Gergőnek megígértem, hogy kiviszem a Tesco parkolójába, ahol kaszkadőrautós bemutatót tartottak. Ki is mentünk, de ott derült ki, hogy belépő is van, méghozzá nem is akármilyen, 2500 forint koponyánként. Szerencsére épp a műsor felénél tartottak, és szünet volt, jött kifele a nép az elkerített, elponyvázott területről. Galádul ráfogtam, hogy vége a műsornak és szegény Gergőt hazahoztam. Bőgicsélt szegényke, de hát 5000 forintot én nem fizetek ki azért, hogy egy autót két keréken lássak menni...
Itthon várt a finom rostélyos, amit Évi előre elkészített, jól beestebédeltünk belőle.
No embörök, ez lett vóna a hétvégénk.
